Profi szállítócsapat révén nem maradhat ki szolgáltatásaink közül a költöztetés sem, amelyet lakossági és céges ügyfeleknek  egyaránt vállalunk. Ügyfeleink minden igényét figyelembe veszünk, így kérheti a szolgáltatást akár teljes be és kicsomagolással is.

Hogyan költöztetünk?

Többféle autótípussal rendelkezünk, így minden szállítási igényt ki tudunk elégíteni. Szükség esetén szabványos költöztető dobozokat is biztosítunk, hogy a költözése előtt, már ne Önnek kelljen fáradnia a költöztető dobozok beszerzésével. Költöztető szolgáltatásunk országosan és az unió területére is kiterjed.

Kiállási díj Budapest területén minden esetben az adott óradíj pontos összege. Vidéki költöztetés esetén kilométer díjat számolunk, erről pontos tájékoztatást az ismert útvonal függvényében adunk. Csomagoló anyagokat, és a költözéshez rendszeresített dobozokat tudunk biztosítani, kérem ennek igényét jelezze előre. Lakossági és céges költöztetések előtt nagyon fontos a szervezés, hogy az autó minden esetben közel tudjon megállni a kijelölt ingatlanhoz. Célszerű előző nap már parkoló helyet foglalni, hogy a költöztetést ne úgy keljen kezdeni, hogy parkolót kell keresni. Lift használatát is előre be kell jelenteni a lakó közösségnek, hogy ne rossz szájízzel költözzünk, vagy foglaljuk el az új lakásunkat. Mosógépek, mosogató gépek, vagy mosogató kikötésével ne fáradozzon azt kollégáink minden esetben megoldják, és kérésre az új helyen be is kötik őket. Csomagolás igénye esetén a költöztetés előtt 1-2 nappal kollégáink ki mennek a helyszínre, és az általunk kiszállított dobozokba mindent szakszerűen elcsomagolnak.

Miért költözzön velünk?

A költöztetést mint iparágat hivatásszerűen űzzük, ami Önnek lehetetlen feladatnak tűnik, legtöbb esetben nálunk rutin munka. Nem kell megijedni ha esetleg erkélyen kell a bútorokat felhúzni, sokszor találkoztunk olyannal, hogy az ajtó kisebb mint a kívánt bútor darab. Kérjen ajánlatot bátran, 24 órán belül válaszolunk a hozzánk beérkezett ajánlatokra. Kis segítséget szeretnénk ahhoz adni, hogy miként tudjuk megválasztani a teherautó nagyságát, furgon vagy nagyobb autóra van e szükségünk. Vidékről ami esetünkben Budapestről nézve 100 km- távolságból költözne, oda nem minden esetben tudunk kimenni a helyszínt megnézni. Ezekben az esetekben az összes szállítandó ingóságot pontosan mérje le, és szorozza össze köbméter formátumra.

Dobozokat zsákokat sok esetben ha kevesebb mennyiség van, és szállítunk nagyobb, és erős szekrényt, azokba elég sokat bele lehet rejteni, és nem foglalják a helyet továbbiakban. Kérésre megadjuk az adott teherautó pontos méretét, így ténylegesen át lehet látni, hogy mekkora teherautó lesz elegendő a költöztetésünkre. Furgon a mi esetünkben 3.5 tonna össztömeg alatti kis teher autó, a hasznos teherbírása 1.3-1.5 tonna. A 7.5 teherautó hasznos terhelhetősége átlagosan 2.6-2.9 tonna. A súly korlátozást minden fuvarnál nagyon fontos betartani, főleg ha külföldre fuvarozunk. Igény esetén tudunk biztosítani nagyobb terhelhetőségű autókat is, csak azért írjuk ezt a 2 típust, mert az esetek legnagyobb százalékában a költöztetéshez ezeket használjuk.

Minden költöztetés esetén óradíjas elszámolás történik, az aktuális árainkat itt megtalálhatja.

Kérjen ajánlatot!

Minden munkánkat bemutatkozó munkának tekintjük, és a csapatunk is úgy áll hozzá, hogy a maximumot hozza ki magából mindenki. Nem szeretnénk sehonnan rossz szájízzel távozni, a kis munkák is fontosak számunkra, nem pár elvégzett költöztetésen szeretnénk meggazdagodni. Irodai alkalmazottak nálunk nincsenek, ezért ha telefonon keresnének és nem vesszük fel, éppen dolgozunk, és lehet egy több száz kilogramm súlyú páncélszekrénnyel lavírozunk egy lépcsőházban. Türelmét kérjük, minden esetben visszahívunk mindenkit. Cégünknél kikötés, hogy túlsúlyos extra nehéz tárgy szállítása közben, a telefonokat néma üzemmódban kell tartani. Budapest költöztetés esetén, ha a felrakó és a lerakó cím közel esik egymáshoz, célszerűbb 3.5 tonna össztömeg alatti autóval megkezdeni a költöztetést, lehet egy fordulóval nem tudjuk elvinni az összes bútort, de könnyebben fordulunk a kisebb autóval, és egyszerűbb parkolóhelyet biztosítani, illetve a címen találni. Tanácsadás esetén minden esetben olyan költöztetési tanácsot fogunk adni, amely pénztárca kímélő és gazdaságos is egyben.  Költözés előtt áll, válassza a Speciális Teherszállító Kft csapatát.

Tekintse meg az általunk végzett munkák fotóit és bizonyosodjon meg róla, hogy tényleges tudás és tapasztalat áll mögöttünk.

Költöztetés Nemzetközi és belföldi szállítás